A babák a testükkel beszélnek, a sírás is ennek a babanyelvnek a része. És mi szülők hogyan viszonyulunk a baba jelzéseihez? Hát, a boldog érzéseket jól tudjuk kezelni, sőt feltöltődünk egy elégedett baba gurgulázásaiból, nyálbuborékjaiból. Kötődve, nyugodtnak és elégedettnek érezzük magunkat.
És a baba negatív érzelmi megnyilvánulásaihoz mit szólunk? Ha a baba feszült, nyugtalan, izgul, ha hevesen vagy hosszan sír?
A mai társadalomban általában nehezen kezeljük a negatív érzelmeket, és ez érthető, különösen akkor, ha újdonsült szülőkként még bizonytalanok vagyunk, vagy belefáradtunk az új mindennapi életbe.
Szeretnénk minden tőlünk telhetőt megtenni annak érdekében, hogy a baba a lehető leggyorsabban megállítsuk a sírását. És mindenekelőtt az aggaszt bennünket, hogy miért sír éppen most a baba? Az előző részekben már írtam a babsírások típusairól, valamint PURPLE crying időszakról is.
Most essen szó az emlékezeti sírásról is: Amikor a baba nagyon hirtelen és nagyon hevesen kezdenek sírni, nincsen előjele, akkor lehet az emlékezeti srásra gyanakodni, amely gyakran a baba élettörténetében tapasztalt nagyon stresszes élményekhez kapcsolódik. Lehetett ez hosszú szeparáció, terhesség alatti stressz, nehéz szülés, stb. Mindezt a baba éppúgy megtapasztalta, mint az anya (és az apa), a testmemóriájának a része, és sokszor apró triggerek „kiváltják” újra.
Mi is az az emlékezeti sírás?
Matthew Appleton, egy amerikai pszichológus és kranioszakrális terapeuta, aki az Integratív Baba Terápia módszer kifejlesztője is, arra jött rá, hogy a babák a szükségleteik kifejezésén túl még azért is sírhatnak, hogy feldolgozzák az őket a méhben és a születésük során ért stresszt, vagy nehéz élményeket. Ezt „emlékezeti sírásnak” nevezte el. Ekkor a kicsik jellemzően három érzelmet mutatnak/dolgoznak fel: dühöt, szomorúságot/gyászt és félelmet. Ugyanis a természetes öngyógyító folyamat része, hogy ezek az élmények időnként sírás formájában újból elő-előkerülnek annak érdekében, hogy ezt biztonságos környezetben – egy felnőtt szerető és gondoskodó karjaiban – újra tudják élni és fel tudják dolgozni. Gyakran az is megfigyelhető, hogy egy nehezebb születésélmény után a baba szinte óramű pontossággal abban az időpontban zendít rá a sírásra, mikor megszületett.
Appleton szerint a baba ilyenkor újraéli az élményt, és ha jól figyelünk, a mozdulataival ezt leköveti a baba, így következtethetünk arra, mi is történt. Például amikor egy egy baba, akinek a nyakára volt tekeredve a köldökzsinór, a nyakához kapkodhat sírás közben, mintha valamit le akarna szedni onnan.
Hogyan tudunk segíteni?
Ha meggyőződtünk, hogy a sírás hátterében nem kielégítetlen szükséglet áll, akkor fontos tudnunk, hogy azzal segítünk neki a legtöbbet, ha szeretettel és türelemmel meghallgatjuk a baba „panaszát”, a teljes odafordulásunkkal
De most akkor sírni hagyjuk? Nem!
A sírni hagyás esetén a felzaklatott, síró babát a szülőknek magára kellett hagyniuk és úgy várták meg, hogy a sírás abbamaradjon (esetleg időnként bementek hozzá, majd újra ott hagyták egyedül). Ilyenkor a baba stresszhormon, azaz kortizol szintje magas marad és csak azért hagyja abba a sírást, mert beletörődött abba, hogy hiába hív segítséget, senki nem jön, nem segít. Ezzel azt tanulja meg, hogy nem érdemes a világtól kérnie.
Ha ott vagyunk vele, amikor sír teret tartunk ahhoz, hogy megdolgozza a nehéz élményét és „elmesélje” nekünk a testbeszédével és a sírásával a történetét. Appleton szerint ugyanis önmagában nem a trauma okoz hosszú távú problémát, hanem az, ha nincs kinek meséljünk erről.Tehát soha nem szabad sírni egy babának? De! De nem egyedül!
Forrás:
https://www.youtube.com/watch?v=s08DdwY6B7E&ab_channel=ConsciousEmbodimentTrainingsAdmin
Fontos szót ejteni még a rezonancia sírásról is
A babák nagyon finom antennákkal rendelkeznek, és nagyon érzékenyek a környezetükben jelentkező nyugtalanságra és stresszre. Legyen szó családon belüli feszültségekről, költözésről, de például elfojtott haragról vagy nagy bizonytalanságról is, amit felnőttként sokszor tudatosan nem is veszünk észre. A babák ezt egyértelműen tükrözik nekünk arckifejezéseikben.
Mi történik valójában a felnőttekkel, amikor a baba sír?
Egy nagyon nyugtalan vagy vigasztalhatatlanul síró baba általában a felnőttet azonnal aktív megoldáskeresésre készteti. Ha nem értjük, miért sír most olyan hevesen a baba, öntudatlanul sietve reagálunk rá. Stresszünk hatására gyorsan fel-le ringatjuk a babát, rohangálunk vele, próbálgatjuk ezt-azt a pozíciót, többször is bepelenkázzuk, és sikertelenül próbáljuk megnyugtatni, a mellünket odakínálva, cumisüveggel. Elgondolkodunk és töprengünk, „teljesen a fejünkben vagyunk”… Fizikailag megfigyelhető, hogy a saját szíved hevesebben ver, a légzésed felületessé válik, a feszültségünk pedig egyre jobban nő. Ez a feszültség gyakran akkor is megmarad, ha a baba nyugodt. És ha ez tovább tart, hamarosan kimerültek, túlfáradtak, ingerlékenyek leszünk… Gyakran tehetetlennek,, kétségbeesettnek, aggódónak, dühösnek érezzük magunkat… Az egész idegrendszerünk stresszállapotba kerül. A baba nyugtalansága hatott ránk (a test mindig gyorsabb, mint a gondolkodás), így egy érzelmi és fizikai ördögi körben találjuk magunkat.
Arra a következtetésre juthatunk, hogy nem vagyunk „elég jó” szülei gyermekünknek, mert nem tudjuk megnyugtatni. Bármit megtennénk, hogy a sírás abbamaradjon, próbáljuk szoptatni, ringatni, hordozni, babakocsiban tologatni a picit. Ezek ideig óráig segíthetnek is, aztán ismét jön a keserves sírás. Amikor viszont ebben az állapotban vagyunk, a legnehezebb a babánk jeleit olvasni, a sírását elkísérni, támaszt adni neki. Szóval mit kéne tenni? Nyilvánvaló a gondolat, hogy valakinek „meg kell javítania” a babámat, mert rendellenessége van.
De csak mi, felnőttek tehetjük meg az első lépést ebből a feszültség, nyugtalanság és félelem körforgásából. De hogyan? Az úgynevezett érzelmi elsősegélynyújtással (Emotionale Erste Hilfe) , amely azt a célt szolgálja, hogy a szülők visszanyerjék a kapcsolatot önmagukkal, és úgymond „leföldeljenek” az erőszakos babasírás stresszhelyzetében. A jó, biztonságos kapcsolat kialakítása önmagunkkal először azt jelenti, hogy tudatosan tisztában vagyunk azzal, hogyan viselkedünk ebben a stresszes helyzetben, és mi történik velünk belsőleg vagy fizikailag. A hektikus tempó, a feszültség, a hozzá kapcsolódó érzések… Ezt kell először tudomásul venni. Csak ezután tudunk hasznos ellenintézkedéseket tenni, például a testtudat, a légzés stb. révén.Egy kis példaként, miközben a síró babát hordozzuk, a saját lábunkra összpontosíthatunk, és arra, hogyan érzékelik a talajt járás közben. Így magunkra összpontosítjuk figyelmünket, idegrendszerünk mozgásra, érzésre koncentrál, nyugodtabb állapotba kerül.
Hasonlóképpen például a mély légzés segíthet becsapni akaratlan idegrendszerünket, amely veszélybe kerül és stresszes üzemmódba kerül, amikor babánk sír. Ennek üzenete: Ha mélyeket és ellazulva lélegzünk a gyomrunkba, akkor nem lehet veszély! A test és az agy biztonságosabb üzemmódba kapcsol, itt és most. Nyugodtabbak, tisztábbak és tájékozottabbak leszünk, és önhatékonyabbnak érezzük magunkat. A rezonancia hatására a baba nagyobb biztonságban érzi magát, és gyakran ő kezd először megnyugodni. Az, hogy teljesen megnyugszik-e, vagy tud-e sírni ebben a biztonságos környezetben, és így „elmond” valamit, az a baba sírásának konkrét történetétől és formájától függ.
Kérlek tehát, ne feledjétek, ez is egy szakasz – el fog múlni!
Fotó: Ben Kerckx képe a Pixabay -en.