Telefon

+36 30 439 75 79

E-mail

anyakeszul.kitti@gmail.com

Amióta Anyuka vagyok, különösen figyelek arra, hogy a családom minél kevesebb feldolgozott élelmiszert egyen, minél egészségesebben táplálkozzon és minden fontos vitamint és nyomelemet bevigyen a szervezetébe.

Én a magyar népi hagyományok mentén indultam el, és arra törekszem, hogy szezonális, elérhető zöldségekből és gyümölcsökből, gyógynövényekből, és fűszernövényekből  tápláljuk testünket és lelkünket. Igen, a lelkünket is, mert a saját készítésű ételeknek, termékeknek a szeretet esszenciája, amivel készültek szintén belekerül a fogyasztó szervezetébe. Vallom ezt én. Engem nagyon vonz a magyar népi, hagyományos étkezés, annak kevés húsfogyasztása és egyszerűsége. Arra törekszem, hogy mindezeket kombináljam az Ayurvéda irányelveivel, de erről írok majd még.

Mivel az Anyaság számomra a gondoskodással, táplálással és tanítással is összekapcsolódik, arra gondoltam, megosztom Veletek pár olyan receptemet, amelyet a gyerekekkel együtt is el lehet készíteni, nem nehéz, ám télre is tudtok előre gondoskodni a családról. Hisz olyan jó érzés ezekkel a nyári befőttekkel, kencékkel, lekvárokkal egy kis napfényt csempészni a téli, szürke hétköznapokba, nem? Most egy olyan ajvár receptet hoztam, amit mi reggeli kencének szoktunk fogyasztani, pirítóshoz és nem csupán íze miatt, hanem a rejtett padlizsán tartalma miatt is ajánlom, hisz nem sok gyermek van, aki elsőre kedvelné eme zöldséget. A kislányom is így van ezzel, egy-két dolog van, amit nem eszik meg, de ilyen formában még ő is rávehető 🙂

Maga a recept nagyon egyszerű, de időigényes, nálunk családi kalálkában zajlik a mennyiség miatt.  Leírom az időráfordítást is, hogy lássátok, a gyermekek mellett hogyan a legcélszerűbb/legkönnyebb elkészíteni. Heti, vagy kétheti egy nap befőzéssel a nyári időszakban nagyon sokat tehetsz családodért 😉

Egy rész kápia paprika és ½ rész padlizsánból készül. Én Zsámbékon 4,5 kilós zsákokban kaptam meg a hozzávalókat, 2 zsák paprikához 1 zsák padlizsánt vettem. Szükség van még fokhagymára, esetleg paradicsomra. Mindent meggrilleztünk, a férjem a paprikákat a kertben, én a padlizsánokat a sütőben. Érdemes időben elkezdeni és a kész, grillezett zöldségeket egy nagy tálban (esetünkben fazékban) lefedve tárolni. Így jól összeszottyadnak és könnyebb lehúzni a héjukat. A kisbabánk délutáni alvása idejére időzítettük a héjazást, no ez olyan „nemszeretem” feladat, de megéri!! Bizony ám, mert isteni finom lesz.  A padlizsán magjait eltávolítottam, amennyire tudtam, és a paprikák csumáját is kivágtuk.

A fokhagymákat egészben, alufóliába csomagolva, olivaolajat rácsöppentve tettem a sütőbe, a paradicsomot szintén csak úgy egészben. Én ehhez a mennyiséghez 4 nagy paradicsomot és 3 nagy fokhagymát használtam fel, de ezeket is simán ki lehet hagyni. Mindenki a saját ízlésére alakíthatja a receptet.

És innentől kezdve igazán egyszer, mindent egy nagy lábosban főzni kezdünk. Sóval, borssal ízesítettük, majd összeturmixoltuk. Olivaolajat is tettünk bele, ez is szintén egyénfüggő, ki mit szeretne, milyen állagú legyen aztán a kence. A turmixolás után jön csak az igazi kóstolgatás, kerülhet bele esetleg valami édesítő, ecet, ezt majd évek alatt kitapasztaljátok. Mi egy icipici almaecetet tettünk bele, 2 evőkanállal ehhez a majd 13 kilóhoz, nem hiszem, hogy nagyban befolyásolta volna, de elképzelhető.

Addig forraljuk, míg picit sűrűsödni nem kezd és üvegekbe töltve dunsztoltuk. És kész is J

Jó étvágyat hozzá 😉

Ajánlott cikkek

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük